IMO

A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (International Mathematical Olympiad, IMO) a legrangosabb matematikaverseny a világon, melyen középiskolás diákok vesznek részt. A legrégebbi nemzetközi tanulmányi olimpia, 1959 óta rendezik meg, Magyarország a kezdetektől fogva részt vesz rajta. Az évente júliusban megrendezésre kerülő versenyre minden résztvevő ország hat versenyzőt, egy csapatvezetőt és egy helyettes csapatvezetőt küldhet.

A verseny menete:
Két versenynap van szomszédos napokon, mindkét napon 3 feladatot kapnak a diákok 4,5 órára. Minden feladat 7 pontot ér.

A feladatok változatos témájúak a geometria, kombinatorika, algebra és számelmélet témakörökből. Általában kreatív ötleteket és hatékony problémamegoldó készséget igényelnek. Segédeszközként csak íróeszköz, körző és egyenes vonalzó használható.

A résztvevőket az összpontszám alapján rangsorolják, körülbelül a versenyzők fele kap érmet. Az arany-, ezüst- és bronzérmet szerző versenyzők aránya körülbelül 1:2:3. Az érmet nem szerző, de legalább az egyik feladatot hibátlanul megoldó versenyzők dicséretet kapnak. A csapatok eredményét gyakran összehasonlítják a tagok összpontszáma alapján, de ezért díjakat nem osztanak.


Az előző 5 év olimpiái:

  Olimpia helyszíne Csapatvezetők Magyar csapattagok helyezései és érmei Nem hivatalos csapateredmény Linkek
2023 Chiba, Japán csapatvezető:
Harangi Viktor

helyettes csapatvezető:
Dobos Sándor
50. Simon László (arany)
82. Tarján Bernát (ezüst)
137. Németh Márton (ezüst)
145. Lovas Márton (bronz)
183. Fülöp Csilla (bronz)
259. Nádor Benedek (bronz)
1. Kína, 240 p
2. USA, 222 p
3. Dél-Korea, 215 p
4. Románia, 208 p
...
22. Magyarország, 153 p
honlap, feladatok, eredmények 
2022 Oslo, Norvégia csapatvezető:
Frenkel Péter

helyettes csapatvezető:
Dobos Sándor
84. Kovács Tamás (ezüst)
146. Seres-Szabó Márton (bronz)
187. Nádor Benedek (bronz)
230. Molnár-Szabó Vilmos (bronz)
230. Terjék András (bronz)
269. Németh Márton (bronz)
1. Kína, 252 p
2. Dél-Korea, 208 p
3. USA, 207 p
4. Vietnam, 196 p
...
32. Magyarország, 158 p
honlap, feladatok, eredmények,
beszámoló
2021 Szentpétervár, Oroszország (online) csapatvezető:
Frenkel Péter

helyettes csapatvezető:
Dobos Sándor
63. Várkonyi Zsombor (ezüst)
156. Füredi Erik (bronz)
156. Kovács Tamás (bronz)
167. Szabó Kornél (bronz)
218. Fleiner Zsigmond (bronz)
268. Velich Nóra (bronz)
1. Kína, 208 p
2. Oroszország, 183 p
3. Dél-Korea, 172 p
4. USA, 165 p
...
32. Magyarország, 101 p
feladatok, eredmények,
beszámoló
2020 Szentpétervár, Oroszország (online) csapatvezető:
Frenkel Péter

helyettes csapatvezető:
Dobos Sándor
4. Tóth Balázs (arany)
22. Weisz Máté (arany)
34. Beke Csongor (arany)
181. Gyimesi Péter (bronz)
181. Kocsis Anett (bronz)
294. Nagy Nándor (bronz)
1. Kína, 215 p
2. Oroszország, 185 p
3. USA, 183 p
4. Dél-Korea, 175 p
...
13. Magyarország, 160 p
honlap, feladatok, eredmények,
beszámoló
2019 Bath, Egyesült Királyság csapatvezető:
Pelikán József

helyettes csapatvezető:
Dobos Sándor
8. Haiman Milán (arany)
65. Zsigri Bálint (ezüst)
101. Schrettner Jakab (ezüst)
132. Matolcsi Dávid (ezüst)
147. Szabó Kristóf (bronz)
168. Nagy Nándor (bronz)
1. Kína, 227 p
1. USA, 227 p
3. Dél-Korea, 226 p
4. Észak-Korea, 187 p
...
11. Magyarország, 165 p
honlap, feladatok, eredmények

A korábbi olimpiák adatai az IMO hivatalos honlapján, a magyar versenyzők listája és elért eredményei a Wikipédián találhatók.

Linkek: