Ugrás a tartalomra

A 2027-es IMO-ra, MEMO-ra, RMM-re való válogatás szabályai

Ezen az oldalon olvasható a 2027-es Nemzetközi Matematikai Diákolimpián (IMO), Közép-Európai Matematikai Diákolimpián (MEMO) és a Romanian Masters of Mathematics versenyen (RMM) részt vevő magyar csapatok kiválasztásának menete. Az IMO-n és MEMO-n 6-6 fős, az RMM-en 4 fős csapat vehet majd részt. Három válogatóversenyt szervezünk, melyek közül a harmadik 2 versenynapból áll. A válogatóversenyeken kívül a Kürschák József Matematikai Tanulóversenyen, valamint a KöMaL "B" és "A" pontversenyein elért teljesítmények is beszámítanak a lentebb részletezett módon.

Részvételi feltételek:

A 2027-es IMO-n és RMM-en olyan diák vehet részt, aki

  • 2027-ben vagy később fejezi be középiskolai tanulmányait, és
  • 2007. július 1-jén vagy később született.

A 2027-es MEMO-n olyan diák vehet részt, aki

  • 2028-ban vagy később fejezi be középiskolai tanulmányait (azaz legfeljebb 11. osztályos), és
  • korábbi tanévben még nem került IMO-csapatba, és
  • 2008. július 2-án vagy később született.

Minden versenyre vonatkozó kikötés, hogy a diák

  • magyar állampolgár legyen, vagy
  • tartósan Magyarországon éljen és tanuljon; ebben az esetben az aktuális tanévig legalább egy teljes tanévet, a jövőbeli tanévekkel együtt érettségiig legalább két teljes tanévet kell magyarországi iskolában töltenie.

Csak olyan diák vehet részt a magyar olimpiai válogatóversenyeken, aki más ország válogatóversenyein nem indul.

A válogatóversenyek időpontjai és szabályai:

Az 1-2. válogatóversenyre elsősorban azokat várjuk, akiknek volt már országos versenyen számottevő eredményük. A versenyeken csak az időben regisztrált versenyzők vehetnek részt; a regisztráció űrlapját és határidejét itt és a https://olimpiak.bolyai.hu/olimpiak/ címoldalon fogjuk közzétenni.

  • Az 1. válogatóversenyt az EGMO csapata szervezi, lányok számára ez egyben az EGMO-ra való második válogató is. A verseny várhatóan 2026. november 20-án (pénteken) lesz.
  • A 2. válogatóverseny a Surányi János emlékverseny, mely várhatóan 2027. március 2-án (kedden) 9:00-től 13:30-ig lesz.
  • A 3. válogatóversenyen csak a meghívott diákok vehetnek részt. Ez a két napból álló verseny egy ottalvós táboron belül kerül megrendezésre, várhatóan 2027. április 21-24. között.

A válogatásban szintén figyelembe vett Kürschák-verseny 2026. október 9-én (pénteken) lesz, magyar időszámítás szerint 14:00 órai kezdettel. A versenyen való részvételhez kötelező regisztrálni, melyet október 6-ig ezen az űrlapon lehet megtenni! A Kürschák-versenyről itt olvashatók további információk.

Az 1. és 2. válogatón, valamint a 3. válogató mindkét versenynapján 3 feladatot tűzünk ki 4,5 órára. Minden feladatra – az olimpiához hasonlóan – 0-tól 7-ig terjedő egész pontszám kapható. A válogatóversenyeken csak körző, vonalzó és íróeszköz használható, más segédeszköz nem.

Az IMO- és MEMO-csapat kijelölése:

Egy versenyző összpontszáma az alábbi hat összetevőből áll:

  • (V1) Az első válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 21 pont).
     
  • (V2) A második válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 21 pont).
     
  • (V3) A harmadik válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 42 pont).
     
  • (Kü) A 2026/2027. tanévi Kürschák József Matematikai Tanulóversenyen elért eredménytől függő pontszám: I. díj esetén 10 pont, II. díj esetén 7 pont, III. díj esetén 4 pont, dicséret esetén 2 pont, egyébként pedig 0 pont jár.
     
  • (Kö1) A 2025/2026. tanévi KöMaL pontverseny végeredménye alapján szerezhető pontszám.

    A "B" pontversenyen elért teljesítményért
    - legfeljebb 75%-os eredmény esetén 0 pont jár,
    - (75+x)%-os eredmény esetén, ha x értéke 0 és 20 közé esik, 0,16 * x pont jár,
    - legalább 95%-os eredmény esetén 3,2 pont jár.

    Az "A" pontversenyen elért teljesítményért
    - legfeljebb 15%-os eredmény esetén 0 pont jár,
    - (15+x)%-os eredmény esetén, ha x értéke 0 és 50 közé esik, 0,08 * x pont jár,
    - legalább 65%-os eredmény esetén 4 pont jár.

    A (Kö1) pontszám értékét az adott versenyző számára kedvezőbb módon választjuk ki az alábbi két lehetőség közül:
    - vesszük a B-ért járó pontszámot, plusz az A-ért járó pontszám ötödét (összesen maximum 4 pont),
    - vagy pedig vesszük az A-ért járó pontszámot teljes egészében (szintén maximum 4 pont).

    A "B" pontverseny esetén csak az egyéni versenyt vesszük figyelembe, a csapatversenyt nem.
     
  • (Kö2) A 2026/2027. tanévi KöMaL pontverseny első hat havi fordulójának (szeptember-február) összeredménye alapján szerezhető pontszám. Maximum 4 pont szerezhető; a pontszámítás módja a (Kö1) pontban leírtakkal megegyezik. A "B" pontverseny esetén itt is csak az egyéni versenyt vesszük figyelembe.

Tehát az összpontszám (V1) + (V2) + (V3) + (Kü) + (Kö1) + (Kö2), ami maximálisan 102 pont.

A 6 legnagyobb összpontszámot elért versenyző alkotja az IMO-csapatot, a következő 6, a feltételeknek eleget tevő versenyző pedig a MEMO-csapatot. 

Abban az esetben, ha holtverseny születne az összpontszám alapján, a (V1) + (V2) + (V3) pontszám dönt az érintett versenyzők között. Ha ez is egyenlő, akkor a három válogatóversenyen összesen elért 7 pontos megoldások száma dönt. Ha ez is egyenlő, akkor a 6 pontosok. Ha ez is, akkor az 5 pontosok, stb., egészen az 1 pontosokig. Ha itt se lenne különbség, akkor sorsolás dönt.

A 3. válogatóverseny résztvevőinek kiválasztására szolgáló részleges összpontszám: (V1) + (V2) + (Kü) + (Kö1) + (Kö2), ami maximálisan 60 pont. Ez alapján a 24 legtöbb pontot elért versenyzőt fogjuk meghívni. Ha ezáltal 12-nél kevesebb MEMO-ra jogosult versenyző kapna meghívást (jelölje a számukat x), akkor meghívjuk a következő (12-x) legtöbb pontot elért, MEMO-ra jogosult versenyzőt is.

Az RMM-csapat kijelölése:

Egy versenyző összpontszáma az alábbi nyolc összetevőből áll:

  • (V1T) A 2025/26-os 1. válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 21 pont).
  • (V2T) A 2025/26-os 2. válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 21 pont).
  • (V3T) A 2025/26-os 3-4. válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 42 pont).
  • (KüT) A 2025/26-os válogatási rendszerben a Kürschák versenyért szerzett pontszám (legfeljebb 10 pont).
  • (Kö1T) A 2025/26-os válogatási rendszerben a 2024/25-ös KöMaL pontverseny végeredményéért szerzett pontszám (legfeljebb 4 pont).
  • (V1) A 2026/27-es 1. válogatón szerzett pontszám (legfeljebb 21 pont).
  • (Kü) A 2026/27-es válogatási rendszerben a Kürschák versenyért szerzett pontszám (legfeljebb 10 pont).
  • (Kö1) A 2026/27-es válogatási rendszerben a 2025/26-ös KöMaL pontverseny végeredményéért szerzett pontszám (legfeljebb 4 pont).

Minden összetevő számítása a tavalyi, ill. idei IMO-MEMO válogatás megfelelő szabályai alapján történik.

Az összpontszám (V1T) + (V2T) + (V3T) + (KüT) + (Kö1T) + (V1) + (Kü) + (Kö1), ami maximálisan 133 pont. A 4 legnagyobb összpontszámot elért versenyző alkotja az RMM-csapatot. Abban az esetben, ha holtverseny születne az összpontszám alapján, a (V1T) + (V2T) + (V3T) + (V1) pontszám dönt az érintett versenyzők között. Ha ez is egyenlő, akkor a 2025/26-os 1-4. és 2026/27-es 1. olimpiai válogatóversenyeken összesen elért 7 pontos megoldások száma dönt. Ha ez is egyenlő, akkor a 6 pontosok. Ha ez is, akkor az 5 pontosok, stb., egészen az 1 pontosokig. Ha itt se lenne különbség, akkor sorsolás dönt.

EGMO:

A lányok számára meghirdetett EGMO válogatási rendszerének szabályai itt érhetők el.